Első úszásóra
Másodikos diákjaink nagyon izgatottan, táskákat cipelve érkeztek meg pénteken az iskolába. Alig bírtak megülni a padban az órák alatt, hiszen legszívesebben megtekerték volna az idő kerekét, hogy minél előbb elérkezzen a délután, hogy a Móra iskola uszodájában első úszásórájukon vehessenek Bővebben ...
Alsós futóverseny
Szeptember 21-én tartottuk a már hagyománnyá vált iskolai alsós futóversenyünket, mely egyben előválogató is volt az előttünk álló versenyekre. A gyönyörű napsütéses idő is kedvezett a programnak. A lelkes versenyzők nagyon izgatottan várták, hogy felsétáljunk a Lajta-töltésen az indulópontig. A Bővebben ...
Kihasználtuk az őszi napot
Az iskola már elkezdődött, de az időjárás sokszor idézi még a nyarat. Ennek örömére indultunk el a 4.b osztály tanulóival egy csaknem 5 kilométeres túrára. Célunk az volt, hogy a Lajta fő és mellékágait járjuk be iskolánktól indulva. A zsilipnél Bővebben ...
Autómentes nap a Piaristában
A mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda pasztorális életébe, szeretnénk minél több olyan lehetőséget megteremteni, ahol a diákjaink megélhetik az önmagukért, és a másokért hozott felelős döntéseket. Ezek az élethelyzetek az egyéni feladatvállalásokra építve, közösségi élményekké válhatnak, ezért a Bővebben ...
Szeretetvendégség
2021.09.04-én szombaton, egy különös és különleges esemény részesei lehettünk. Ez a program a NEK nulladik napjához kötődő országos rendezvény eleme volt, amit a Győri Egyházmegyében ugyanabban az időben, 3 helyszínen (Sopron, Győr és Mosonmagyaróvár), valósítottak meg. Hogy is kezdődött? Egy Bővebben ...
Legoval tanulunk
Sok mesével ismerkedtünk az elsősökkel az elmúlt hetekben. Varázslatos mesei térbe repültünk a gyerekekkel a világ minden tájáról származó történetek segítségével. Egy-egy fabulát bábokkal is eljátszottak a kisdiákok. A tanulási folyamatot lego segítségével folytattuk. Az elsősök párban készítették el a Bővebben ...
