Iskolánkban április elsején rendeztük meg a vers-és prózamondó versenyt. A 102 diákból 32 mérette meg magát. Négy kategóriában indulhattak a versenyzők, a következő eredmény született:
Kategória: Versenyeredmények
Rajzpályázati sikerek
TIÉD A SZÓ-TÁR
Szótárhasználati csapatversenyen vettek részt iskolánk harmadik évfolyamos tanulói angol és német nyelvből. A nyelvi verseny célja az volt, hogy a tanulók megismerkedjenek a nyelvi és életkori sajátosságaiknak is megfelelő, modern, kommunikatív szótárakkal, ezek segítségével elsajátítsák a tudatos, célirányos szótárhasználatot, és Bővebben …
Harmatcsepp elődöntő
Iskolánk alsó tagozatos kisdiákjai a „Harmatcsepp” tanulmányi versenyen középdöntőbe jutottak. A tanév folyamán három alkalommal, szakértők által összeállított feladatlapokat töltöttek ki a gyerekek levelezős formában. Majd az összesített eredményeik alapján a 85%-ot elérő tanulók a középdöntő feladatsorával is megküzdöttek. 18-an Bővebben …
Mosonmagyaróvárról indultak Piarista diákok az országos hírnév felé
Az elmúlt hetekben két Piarista gimnáziumi tanuló ért el kimagasló eredményt országos magyar versenyeken.
Beszámoló Helikonról, 2018. április 19-21.
XV. Takáts Sándor Országos Történelem Verseny
Az idei tanévben a 7.a és 7.b osztály négy fős csapata – Kalmár Zsófia, Lászlóffy Eszter, Vigh Eszter 7.a Szabados Magor 7.b – jelentkezett az országos versenyre, melynek témája: Magyarország a virágzó és késő középkorban – aktualitását az idei Mátyás-emlékév Bővebben …
Beszámoló a Szále János Regionális Rajzversenyről
KerekEmese vetélkedő
Az ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark 2006-ban egy olyan vetélkedősorozatot indított útjára, amely színvonalas megmérettetésre hívja a határon innen és túl élő felső tagozatos gyerekeket. Iskolánk immár 5 éve vesz részt a KerekEmese történelmi, néprajzi, természetismereti vetélkedőn. A sokszínű feladatok egész Bővebben …
Mesemondó verseny
A csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola által szervezett „Mesevár” című mesemondó versenyen iskolánkat Mike Botond, Vass Boglárka, Mike Sára és Andrássy Anna képviselték. Az alsós kisdiákok egy általuk választott magyar mesét vittek a tarisznyájukban. A Bővebben …



