Elsőáldozás

Negyedik osztályos gyermekeink 2020.október 11-én járultak először szentáldozáshoz. Az ünnepi szentmisén megköszönték szüleik, tanáraik, hitoktatóik áldozatos munkáját. Megígérték, hogy rendszeres szentmisére járással és jócselekedetek gyakorlásával egyre kedvesebb gyermekei lesznek a Mennyei Atyának.Templomunk hívő közössége Jóisten áldását kérte életükre.

Új tartományfőnök vezeti a Piarista Rend Magyar Tartományát

Pedro Aguado piarista rendfőnök 2020. szeptember 18-án Szakál Ádám atya személyében új tartományfőnököt nevezett ki a Piarista Rend Magyar Tartományának élére. Szakál Ádám Márton 1978-ban született Gödöllőn. Középiskolai tanulmányait a kecskeméti piaristáknál végezte. 1997-ben belépett a piarista rendbe, ahol 2004-ben Bővebben …

Máriakálnok, a Szigetköz kedvelt búcsújáró helye

Szeptember 11-én, pénteken rekollekción és biciklis zarándoklaton vettek részt a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda felsős és gimnazista diákjai. A diákok évek óta felkeresik a máriakálnoki, Sarlós Boldogasszony tiszteletére emelt kápolnát, ahol szabadtéri szentmisén vesznek részt. A hagyomány Bővebben …

Apáczai Csere János-díjat kapott Farkas István piarista atya

Apáczai Csere János-díjat kapott Farkas István, iskolánk volt igazgatója az Emberi Erőforrások Minisztériumában. A pedagóguspálya az egyik legszebb pálya – hangoztatta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a pedagógusnapi díjak átadásán, szeptember 10-én, Budapesten. Az Apáczai Csere János-, Brunszvik Teréz-, Bővebben …

Igazgatói utasítás (3. verzió)

Igazgatói utasítás (3. verzió) a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda munkatársai és diákjai részére a járványügyi készenlét idején alkalmazandó eljárásokról Jelen Igazgatói utasítás elsődleges célja a megelőzés és a felkészülés. Intézményünket kizárólag teljesen egészséges, tüneteket nem mutató gyermek, Bővebben …

Diákigazolvány igénylés

Köznevelési intézményben tanuló diákok elektronikus diákigazolvány igénylésének menetét az alábbi folyamatábra részletezi. http://www.diakigazolvany.hu/pub_bin/EDIG_folyamtabra_koznevelesi_tanulok_2017.pdf A diákigazolvány díjmentes, és minden olyan tanuló igényelheti, aki aktív jogviszonnyal rendelkezik magyarországi köznevelési intézményben. Az igénylés benyújtása előtt szükség van a tanuló fényképének és aláírásképének rögzítésére, Bővebben …

A Magyar Piarista Diákszövetség 2020. évi tisztújító közgyűlése

Kedves Barátaim! Öregdiáktársaim! A Magyar Piarista Diákszövetség Választmányának döntése alapján Szövetségünk ez évi rendes, májusról kényszerűen elhalasztott – egyben tisztújító – közgyűlését 2020. szeptember 19-én, szombat délelőtt 9 órára összehívom. Helyszíne a Duna-parti Piarista kápolna (Budapest, V. Piarista utca 1.). Bővebben …