Dr. Fodor János atya “Az istenkép kialakulása” című előadását hallgathattuk meg 2020. január 10-én, pénteken 19.00 órától.
2020. január 6-án, hétfőn (első tanítási nap) reggel 8:00-tól szentmisén veszünk részt Vízkereszt ünnepe alkalmából. Piarista Kápolna: 1-6. évfolyam osztályai (felolvas és ministrál: 6. évf.) Szent Gotthárd Plébániatemplom: 7-12. évfolyam osztályai (felolvas és ministrál: 10. évf.) program: 7:45-ig – megérkezés Bővebben …
Betlehemes-Hédervár, 2019.december 24. Ebben a tanévben bennünket, 5. osztályosokat ért az a megtiszteltetés, hogy karácsony előestéjén a templomban bemutathatjuk a betlehemest. Kislétszámú osztály a miénk, mindössze nyolcan vagyunk, ezért az előadáshoz további szereplőkre volt szükségünk. Elsőként a negyedik osztályosokhoz kopogtunk Bővebben …
Nemrég adtak a piarista iskola diákjai számot tudásukról a karatéban és máris egy újabb megmérettetés várt rájuk, pont, ahogy az életben; újra és újra. Az utolsó tanítási napon került megrendezésre a Bugár Róbert emlékverseny városunkban, ahol a környék karatékái mérték egymáshoz Bővebben …
December 20-án, az év utolsó tanítási napján tartotta karácsonyi műsorát a 3.a osztály. Az osztály már hetek óta izgatottan készülődött, ajándékokat készített, próbált, hogy a gyerekek örömet okozhassanak családtagjaiknak. A betlehemes előadás után, verseket és zeneiskolás növendékek hangszeres játékát hallgathatták Bővebben …
Az utolsó napon Franz Kett élménypedagógia módszerét alkalmazva vártuk az Úr Jézus eljövetelét. Kijelöltük a középpontot, mondókáztunk, énekeltünk, titkot fejtettünk meg. A saját készítésű angyalkák elhelyezése után a betlehemi történetet elevenítettük fel. A foglalkozás végére gyönyörű padlókép született, amit örömmel Bővebben …
Iskolánk 7.c osztálya egy élménydús délutánt töltött Győrben. Adventi sétánkat a Nagyboldogasszony-székesegyházban kezdtük, a Püspökvár-Toronykilátóból megcsodálhattuk Győr panorámáját, majd meglátogattuk Boldog Apor Vilmos emlékkiállítását. Nagy sétát tettünk a karácsonyi vásárban, a Széchenyi téren hallgattuk Malek Andrea koncertjét, és természetesen jót Bővebben …
A nagy sikerű közös családi mézeskalács sütés után, szerdán ismét összegyűlt a 2.a osztály apraja és nagyja, hogy megtekintse az osztály karácsonyi műsorát. A gyerekek lelkesen készültek az adventi időszakban, hogy családjaiknak örömet okozzanak, saját készítésű ajándékokkal, versekkel, énekekkel, tánccal Bővebben …