Kölyök Atlétika verseny a mosonmagyaróvári PIÁR-ban

2017 első hónapjában iskolánk alsó tagozatos kisdiákjai örömmel próbálták ki ügyességüket, gyorsaságukat és állóképességüket az először megrendezésre kerülő Kölyök Atlétika versenyen. A színes eszközökkel előkészített MOGAAC pálya csak fokozta a már meglévő lelkesedést.

Mind a 11 alsós osztály képviseltette magát a játékos megmérettetésen. 80 kisdiákunk futott, dobott, szökdellt az éppen aktuális pályán. A tanító nénik a bíráskodás mellett lelkesen buzdították a gyerkőcöket legjobb teljesítményük elérésére. A verseny gördülékeny lebonyolításában nagy szerepük volt gimnazista diákjainknak is, akik csapatkísérői,  segédbírói vagy éppen jegyzőkönyvvezetői feladatokat láttak el a délután folyamán. A két korosztály örömmel és lelkesen dolgozott együtt. A jó hangulat mindenkit magával ragadott. A verseny végeztével mindenki azután érdeklődött, hogy „Ugye lesz ilyen máskor is?” Lehet ilyen kérésnek ellenállni?

Törökné Leitner Hajnalka
tanító