A mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium reál tantárgyak iránt érdeklődő diákjainak , (Tirpák Luca 9.a, Koszorus Bence Levente 9.a, Ács Máté 10.a, Mészáros Nóra 10.a, Ott Fruzsina 10.a, Porcsalmy Ágnes 10.a) lehetősége volt részt venni a Nemzeti Tudósképző Akadémia, Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány szervezésben megrendezésre kerülő Nobel – díjasok és Tehetséges Diákok találkozójának 4 napos programsorozatán a Szegedi Tudományegyetemen. A szakmailag magas szintű konferencián, az új kutatási eredményeket érintő előadások meghallgatására, azok megvitatására, illetve laboratóriumi kísérletek elvégzésére is lehetőség volt. Az országosan kiválasztott diákoknak tovább folytatódik a programsorozat évente kétszer, laborgyakorlatokkal kiegészítve, egészen a középiskolai tanulmányok befejezéséig. Ezzel segítve az ő képzésüket, fejlődésüket e tudományágak terén.
A diákok gondolatai:
„A konferencia előtt kérdésekkel indultam Szegedre, inspirációval, sok új ismerettel és természetesen sok élménnyel tértem haza…
Nagyon jó volt testközelből is találkozni a Nobel – díjas kutatókkal…
Örök élményt és erős motivációt, adott a programsorozat…”
Dr. Tóthné Ruzsa Irén
biológia tanár







