A farsangi bál szervezését már január végén elkezdtük. Az idei téma- Bucsuházy Viki és Ábrahám Lia ötlete alapján – a retro lett, de úgy igazán.
Az osztályok, előzetes húzás után, egy-egy régi film, egy retro reklám és egy oda nem illő modern mondat kreativ összevágását adták elő. Péládul a Hamis a baba c. filmbe bele kellett illeszteni egy Tisza cipős reklámot, valamint azt a közös mondatot, hogy: Te vágd össze, addig én hozom a turmixgépet!
Nem túlzás, ha azt mondom, hogy filmvászonra illő darabok születtek. Minden osztály kivétel nélkül szuper műsort csinált. A bálon a 12. osztály előadta a szalagavatós táncát illetve egy rapet is.
A zsűri döntése alapján az első helyet a 9. és a 10. osztály vihette el, míg a második helyet a 11. és a 12. osztály. Ebből az eredményből is látszik mennyire jól felkészült volt minden osztály. A tánchoz a hangulatot egy kis osztály karaokeval alapoztuk meg, olyan retro zenékkel, mint a Csókkirály vagy a Limbo hintó.
A karaoke után pedig tánc következett. A bulit kicsit megszakítva került sok a legjobb retro lány és fiú jelmez eredményhirdetésére, melyre a diákok szavazhattak a bál alatt. A legjobb retro lány Horváth Csenge 10. osztályos tanuló, a legjobb retro fiú pedig Kopetti Manuel 9.osztalyos tanuló lett.
Mindenki nevében mondhatom, hogy egy csodás farsangi bált sikerült szerveznünk. Köszönöm minden háttérember munkáját, a sok fáradozást. Ez csak így, közös munkával sikerülhetett ilyen jól.
Bucsuházy Viktória IDB elnök








