Alsós futóverseny

Szeptember 21-én tartottuk a már hagyománnyá vált iskolai alsós futóversenyünket, mely egyben előválogató is volt az előttünk álló versenyekre.

A gyönyörű napsütéses idő is kedvezett a programnak. A lelkes versenyzők nagyon izgatottan várták, hogy felsétáljunk a Lajta-töltésen az indulópontig. A startnál megszólaló síp hangja jelezte a viadal kezdetét. A leggyorsabbak hátra sem nézve vágtattak a cél felé. A picit lassabban reagálók kis csoportokba verődve futottak a többiek után. A Lajta túlsó partján álló szurkolótábor mindenkit hangos éljenzéssel és biztató szavakkal buzdított a minél jobb eredmény elérésére. 

Az I.korcsoportban a lányoknál Lencsés Lenke (3.a), a fiúknál Bacsó Kornél (2.b) szerezte meg az előkelő első helyet. Molnár Eszter (2.b) másodikként, Élő Renáta (3.b) harmadikként ért célba. A fiúknál a második helyet Pausits István (2.b), a harmadik helyet Bognár Ábel (2.b) szerezte meg. 

A II. korcsoportban a lányoknál elsőként Pausits Réka (4.b), a fiúknál Paszicsnyuk Péter (4.b) szakította át a láthatatlan célszalagot. Második helyen Tudós Lilla (3.a), harmadik helyen Gaszner Hanna (4.a) ért célba a lányok közül, a fiúknál a 2. helyet Németh Ábel (4.b), a 3. helyet Weimann Zsombor (4.a) szerezte meg.

Az első 5 helyen végzett diákok vívták ki az indulás jogát a városi Ujhelyi iskola futóversenyén. Az érmeseken kívül az I. korcsoportban Duskiewicz Lola (3.b), Sidó Sára (3.b), Haselberger Zalán (2.a) és Ofoegbu Innocent Nnamdi (2.b), a II. korcsoportban Vass Luca (3.b), Lang Luca (4.a), Volpe Giovanni (4.a) és Páj Salamon (4.b) szerezte meg az indulás jogát.

 

Török Róbertné

szervező