Vegyeskarunk és a Gyermekkar tíz tagja részvételével szerepeltünk a piarista iskolák kórustalálkozóján a Budapesti Piarista Gimnáziumban január 10-12. között.
Péntek délután az iskola kápolnájában megrendezett hangversenyen a budapesti, mosonmagyaróvári, nagykanizsai iskola énekkarain kívül idén a kecskeméti, szegedi és váci gimnazisták kara is bemutatkozott. Szombaton este ugyanott Kenessey László tanár úr vezényletével és az általa vezetett Albert Schweitzer Kamarazenekar kíséretével, valamint négy szólista közreműködésével közel kétszáz diák énekelte Mozart: B-dúr miséjét koncertmise keretén belül. A női kart erősítette a Patrona Hungariae leánygimnázium kórusa. Búcsúzóul énekkarunk a vasárnapi hetedikes évfolyammisén teljesített énekes szolgálatot Melegh Béla tanár úr orgona-, és diákjaink gitárkíséretével. A háromnapos programot többek között táncház, Országház-látogatás, kvíz, hangszerbemutató fűszerezte. Sok új barátság született a csoporton belül, és más kórusok tagjaival is!
Végezetül álljon itt egy diák összefoglalója:
Idén a Budapesti Piarista Gimnáziumban került megrendezésre a piarista iskolák kórusainak a találkozója. Tele volt érdekes programokkal és jó hangulattal. Kedvencem a szombat esti körtánc, majd utána az elmélkedés, amelyet Lehel atya tartott. Szívesen maradtam volna még pár napot a többiekkel. Nagyon sok kedves embert ismertem meg, és szoros barátságokat kötöttem.
Molnár Annamária, tanuló, 11.a
További cikkek a találkozóról:







