Gyerekkarunk idén tizenkettedik alkalommal énekelt 2017. május 11-én Hegykőn, az Éneklő Ifjúság hangversenyen. Az idei évben a rendezvénynek a hegykői Szent Mihály templom adott otthont. Vendéglátónk a hegykői Bolla Géza Gyermekkar-, illetve vezetőjük Zambó Istvánné Piacsek Erzsébet volt. A vendégszerető helyiek a Csipkeház bemutatásával, a Boni fagyizó pedig egy gombóc ingyen fagyival kedveskedett a minősítő hangversenyen résztvevő gyerekeknek.
Intézményünk Gyermekkara mellett a hangverseny további résztvevői:
- hegykői Bolla Géza Gyermekkar
- Szent Márton Általános Iskola Gyermekkara (Halászi)
- a Mosonszolnoki Általános Iskola Gyermekkara
- valamint a soproni Gárdonyi Géza Általános Iskola Gyermekkara
A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége – KÓTA által delegált szakmai zsűri tagjai:
- Jusztinné Ládi Etelka (zsűri elnöke – a győri Kazinczi gimnázium nyugdíjazott ének tanára)
- Sipos Tamásné (szaktanácsadó)
- Hoffmanné Kemenes Vera (a győri Bartók zenei általános iskola volt énektanára)
A szakmai zsűri által minősített kórushangverseny és az elért eredmények országosan ismertté és elismertté váltak. A 2016/2017. tanévben megrendezett Éneklő Ifjúság Kodály Zoltán születésének 135. – halálának 50. évfordulójának jegyében telt. A jelentkező kórusoknak változatos stílusokból, változatos karakterű kórusműveket kellett énekelni, min. 8, max. 15 percben.
A kórusok minősítésének főbb szempontjai voltak:
- változatos műsorszerkesztés
- a stílusos zenei hangzás
- zenei anyanyelvünk, a népzene felkarolása (népdalcsokor)
- az esztétikus megjelenés, fegyelmezett magatartás
- az őszinte, átélt éneklés
A Minősítő hangverseny végén, a versenyen fellépő gyermekkarok közös produkciójaként három Kodály-bicinium hangzott el Sági Tünde (énektanár, Halászi) vezetésével.
A Piarista Iskola Gyermekkarában negyvennégy alsó és tizenkilenc felső tagozatos diák énekelt. Az eddigi évekhez hasonlóan nagy lelkesedéssel készültek. A korábbiaknál nehezebb műsorral, három kétszólamú és két egyszólamú művel mutatkoztak be.
A Piarista Iskola Gyermekkara az Éneklő Ifjúság „A” minősítő hangversenyén „Arany fokozatot” kapott. A szakmai zsűri Elismerő Oklevéllel jutalmazta a kórus legjobban felépített műsor összeállítását. A kórus műsortervét Keresztényné Barth Judit állította össze.
Gratulálunk!
A hangversenyen előadott műveket Fazekas Márton kísérte zongorán, valamint Takács István furulyán és citerán. Ezúton is szeretnénk megköszönni a diákok kitartó munkáját, a hangversenyen és a felkészítésben közreműködő kollégák segítségét!
Köszönjük az Iskola Vezetőségének, Tanítóinak, Tanárainak, diákjaink Szüleinek
támogatását, együttműködését!
Karácsonyné Molnár Andrea
(ének-zene tanár)




